Felfüggesztette egy budapesti étterem melegkonyhás tevékenységét a NÉBIH

Csaknem 90 kg alapanyag, félkész- és késztermék forgalomból történő kivonását, valamint a melegkonyhás tevékenység felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy budapesti étteremben.

A vendéglátóhely raktárában több éve lejárt és egérrágta alapanyagokat is találtak az ellenőrök.

A budapesti étterem jó néhány ponton megsértette az előírásokat.

A húselőkészítőben található hűtőben például együtt tárolták a nyers húst és a fedetlen készételeket, míg a főzőtér hűtőiben vegyesen tartottak alapanyagokat, félkész és késztermékeket.

Utóbbiak nagy része ráadásul jelöletlen, ezáltal nem nyomon követhető volt.

Egyes alapanyagok 2015-ben, illetve 2016-ban lejártak, de az ellenőrzés során a szakemberek találtak 2012-es minőségmegőrzési idejű fagyasztott garnélarákot is, valamint a szárazáru raktárban egérrágta élelmiszereket és egy egértetemet.

Az egység minden helyisége és berendezése erősen szennyezett, takarítatlan volt. A mosogatómedencéket nem lehetett használni. Az üzemi és a fogyasztói edények, valamint az előkészítőkben használt eszközök mosogatása egy helyen, fertőtlenítő hatású mosogatószer nélkül történt.

A hatóság 37 tétel, összesen 87,367 kg mennyiségű alapanyag, félkész-, illetve késztermék forgalomból történő kivonását, valamint – az elfogadhatatlan higiéniai körülmények miatt – az étterem melegkonyhás tevékenységének felfüggesztését rendelte el.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható. A vendéglátó egység tevékenységét csak az ismételt helyszíni ellenőrzést követően folytathatja.

Nebih

 

Rovatok: