Olyan sok napenergiát termelt Kalifornia, hogy negatívba fordult az ára

Március 11-e történelmi pillanat volt Kaliforniában, mivel a napelemek először termeltek több áramot, mint a hagyományos rendszer, derült ki a Quartz által publikált friss kimutatásokból.

Az Amerikai Energiainformációs Hivatal adatai szerint a napelemek ezen a napon 4 millió kilowattóra áramot termeltek.

Ezzel a nap bizonyos óráiban az energia ára negatívba fordult.

A fejlemény különösen annak fényében izgalmas, hogy 15 éve a napenergia részesedése még nulla volt. Az adatok értelmezéséhez tudni kell egyrészről, hogy a tavasz az amerikai államban a legalacsonyabb fogyasztású időszak, ekkor ugyanis sem hűteni, sem fűteni nem kell. Másik oldalról viszont Kalifornia az USA második legnagyobb energiafelhasználású állama Texas után. A negatív ár persze csak elméleti, az áramért ugyanis mindenképpen fizetni kell a hagyományos rendszer fenntartása végett.

Csak a megújuló energiákból nem látható el egyelőre az állam, mivel ezen energiafajták nem kiszámíthatóak. A megújuló energiafajták globális jelentőségét jelzi, hogy a program Németországban is sikeres. Előfordult, hogy Németországnak egyenesen fizetnie kellett, hogy a környező országok átvegyék az energiafeleslegét.

Eközben Magyarország energiapolitikája a 80-as évekbe fordult: gátolják a napelemek támogatását, a közpénzt pedig a megkérdőjelezhető Paks 2-re költjük- írja az index.hu.

 

Rovatok: